A Sikeres Sporthorgász 2007. februári tartalmából

Feederakadémia - Jön a menyhal!, Patakjáró - A Rákos-patak!, Lékhorgászat alapfokon!, A vízparton letisztul minden gondolat…!, Nőtlenül!, Pergető-útmutató! - Vízparti légy-ott, Törpetisztogatás!, Vissza az Ebróra!!

Feederakadémia Jön a menyhal! Manapság nincs könnyű dolga az elszánt finomszerelékes horgásznak, a legtöbb tó felszínét már vastag jégpáncél borítja. Ezekben a nehéz időkben a meleg vizű tavak, jégmentes csatornák és folyóvizek jelenthetnek némi felüdülést. Mivel a lakhelyemhez legközelebbi meghorgászható vízterület a Duna, elhatároztam, hogy itt próbálok szerencsét. No, de mire számíthat ekkortájt a megszállott horgász? Milyen halra van a legnagyobb esélye? Aki biztosra akar menni, az menyhalazik! Én is a titokzatos, nem hétköznapi halacskákat vettem üldözőbe.

Patakjáró A Rákos-patak! Nem tudom, hányszor jártam már a Gödöllő és Isaszeg között található, átfolyó rendszerű kilenc tónál, amelynek egyikén az újságíró szövetség horgásztava is található. A tavakat a Rákos-patak, a csapadékvíz, a fenékforrások és jó tíz éve már a város déli határára épült biológiai fokozatú szennyvíztisztító telep vize táplálja. Legutóbbi látogatásom során aztán elzarándokoltam a patakhoz, ami hol semmi csermelyként, másutt kis vizű patakként csordogál, a hajdani Rákos-patakra csak akkor emlékeztet, ha többnapos esőzés áztatja a tájat.

Lékhorgászat alapfokon! A lékhorgászat különleges varázsa pillanatok alatt rabul ejti az ember szívét. A jég rianásai a láb alatt, a lékben cuppanva elmerülő úszó hangja, a különleges fárasztási stílus, az előbukkanó csuka látványa mind nagy hatással lehet ránk. Persze sokan félnek a jég birodalmától, nem szívesen merészkednek az elsőre zordnak tűnő világba. Pedig higgyék el, megéri! Ha tisztában vannak az alapvető biztonsági szabályokkal, és elsajátítják a lékhorgászat legegyszerűbb mozzanatait, felejthetetlen élményekkel gazdagodhatnak télen is!

A vízparton letisztul minden gondolat…! „Szinte az egész életem a természet szeretetéről szól… Egyre inkább úgy látom, jól döntöttem, amikor ezt az életformát választottam. Sráckoromban kezdődött, amikor is képes voltam a tanítás befejeztével, a hamar bekapott ebéd után fölszaladni a Mecsekre megnézni, vajon kikeltek-e már a mátyásmadarak a fészekben. Kinn, a természetben letisztul az emberben minden gondolat. Ebben az eszelősen rohanó, száguldó világunkban egyre nagyobb szükség van arra, hogy órákat vagy akár napokat is eltölthessünk a szabad ég alatt.”

Nőtlenül! Nincs szerencsém a nőkkel. Évekkel korábban egyik újdonsült barátnőmmel futottam össze véletlenül, horgászat után hazafelé tartva csapzottan, halszagúan. A kislány meghökkenve végigmért, hiszen korábban csak szalonképes ruházatban látott, majd közölte, hogy ha a mókusnak ilyen feje lenne, magára gyújtaná az erdőt – azóta nem is hallottam felőle… Másik emlékezetes sztorim, amikor azért kaptam egy pofont, mert az a lány, akit éppen meg akartam hódítani, megkért, hogy ne mindig a szexről legyen szó. Én javasoltam, hogy beszéljünk a horgászatról. Ekkor örömmel vette tudomásul, hogy én nem vagyok olyan, mint az átlag, mi több, szeretem a természetet. Én pedig, ha már úgyis a peca felé tereltem a szót, megkérdeztem, szeretkezett-e már folyóparton…

Pergető-útmutató! Vízparti légy-ott A legutóbbi számban magam vallottam multiorsós tapasztalataimról és a levont konzekvenciák alapján a módszer alkalmazásáról saját gyakorlatomban. Most a Tamás barátom által űzött legyezést járom körül, szigorúan a partvonalról közvetítve, és semmiképpen sem tanító jelleggel, hiszen személyes benyomásaim nem a módszer gyakorlása közben, hanem barátomat figyelve alakultak ki.

Törpetisztogatás! Ki ne ismerné a szavakkal nehezen leírható érzést, amikor idegbeteg módjára kezd rángatózni a kapásjelzőnk, egyértelművé téve a bosszantó tényt, hogy a pontyos horgunkra tűzött három szem kukoricát addig piszkálta ez az istencsapása, míg fel nem akasztotta magát. Ezzel azonban koránt sincs vége az áldásnak. Nem elég, hogy az etetés környékéről minden halat elvernek, de amikor a horogról akarjuk őket eltávolítani, az óvatoskodás ellenére olyat szúrnak az ember ujjába, hogy sokszor napokig ég, felduzzad még a környéke is.

Vissza az Ebróra!! Kevés horgászvíz van a világon, ahova szinte mániákusan szeretnék visszatérni, de a távolság vagy a feltételek korlátozottsága miatt nincs rá lehetőség – az Ebro közéjük tartozik. Ám a közel 2500 kilométeres távolság és a szigorú feltételek miatt az ember ezerszer is meggondolja, hogy belevágjon-e egy horgásztúrába. Véletlenek sorozatának köszönhetően – vagy talán a sors rendezte így, írta meg előre? – 2006. november végén és december elején tíz napig visszatértünk kedves, régi barátunkhoz, az Ebróhoz! Hihetetlennek tűnő fogások, emlékezetes kalandok kísértek végig bennünket.