Patakjáró Által-ér Komárom-Esztergom megye fő vízfolyása az Által-ér, ami ugyan Fejér megyében, Pusztavám határában két ágból ered, de aztán – átlépve a megyehatárt – Bokod, Kecskéd, Környe érintésével eléri Tatabányát, egyesül legnagyobb mellékvizével, a Galla-patakkal, majd Vértesszőlőst és Tatát is elhagyva jó ötven kilométeres út után Dunaalmásnál megérkezik a Dunába. Vízgyûjtő területe 521 négyzetkilométer, ebből hegyvidéki 24, dombvidéki 65, síkvidéki alsó szakasza pedig 11 százalék. Számos mellékvizet fogad magába, de ezek közül csak az Oroszlány-Kecskédi-vízfolyásban, a Galla-patakban és a Környei-patakban élnek halak. A vízgyûjtőre jellemző a számos mesterséges tó, tározó, amikben többségében betelepített fajok élnek. Ilyenek a Bokodi-hûtőtó, a Környei-tó, a Bánhidai-tó, a Tatai (Öreg)-tó, a Majki-tavak, a Kecskédi-tó, a Baji-tározó és a Ferencmajori-halastavak. A vízgyûjtőn található Magyarország egyik nagy bánya- és iparvidéke (Oroszlány–Tatabánya), aminek jelentősége az utóbbi években látványosan csökkent, de nem feledhetjük, hogy az Által-érben évtizedeken át a hőerőmûvek utáni szakaszon erős volt a nehézfémszennyezés.

Gyakorlat teszi Léki süllőzés A léki horgászatnak különleges varázsa van, amit csak az érthet meg igazán, aki már rámerészkedett a jégre, próbára tette szerencséjét és tudását. A jég birodalmában a horgászok másként viselkednek, mint a tavaszi, nyári vagy akár az őszi hónapokban. Az esetleg rájuk leselkedő veszély, az egymásra utaltság szoros közösséggé kovácsolja a néha bizony széthúzókat is. Ilyenkor nem a fogás a lényeg – napokat tölthetünk el a jégen kapás nélkül, de elégedetten, boldogan. S ha még egy csuka vagy süllő is jelentkezik – ez a „hab a tortán”.

Feederakadémia Budapesti márnák Sokat horgászom az Élő-Dunán, és volt szerencsém megfordulni az öreg folyó szinte minden ismert hazai szakaszán, de valahogy (eddig) éppen a fővárosi rész maradt ki. Minden ősszel hallottam a Gellért-hegy lábánál szerencsét próbáló horgászok már-már hihetetlennek tûnő fogásairól. A „mesék” döbbenetes mennyiségû és méretû márnákról, nagy dévérekről és jászokról szóltak. Ideje volt utánajárni, mi igaz az elbeszélésekből!

Legyes legények Megélénkült a hazai mûlegyes élet. Egyre több helyen folyik „mûhelymunka”, ami sokak érdeklődésére tarthat számot. A Kecskeméten mûködő Mûlegyező Horgászok Baráti Köre nevû társaságról egy videofilm kapcsán szereztem először tudomást: olyan remek csukákat fogtak léggyel a kamera előtt, hogy szemem-szám elállt a gyönyörûségtől. Kanalas Milánnal, a klub tagjával azóta már munkakapcsolatban is vagyunk. őt faggattam a kecskeméti legyes életről.

Pergess, magyar! Mélyebbre! Gyermekkorom kedvenc olvasmányait Hunyadi mester írásai jelentették. Azóta él bennem egyik népszerû szólása: „Téli süllő – nagy süllő.” Gyorsan hozzáteszem, igazán nagy süllőt azóta sem fogtam a hideg hónapokban, ettől függetlenül a pergetést a legzordabb időkben is ûzöm. Korábban persze minimális eredménnyel tettem, hiszen általában azokon a helyeken kerestem a halat, ahol nyáron jártam sikerrel. A módszeren sem változtattam igazán, bőszen tekertem a wobblert, blinkert vízközt, sodrás szélén, nádas mellett. Aztán rájöttem, hogy a ragadozók életvitele a békés halakhoz hasonlóan megváltozik a tél idején. Éppen ezért a horgászmódszerek is némi módosítást igényelnek.

Csővári csukacsodák Ha tehetném, egész évben, évszaktól függetlenül, keresném, kutatnám és meghorgásznám a pontyokat – szabadidőm jelentős részét erre áldoznám. Viszont a tél közeledtével befejeződik a ponty horgászatának igazi szezonja, s elérkezik a rablóhalazás ideje. 2005-ben, legnagyobb meglepetésemre, Kracsál Ferenc barátom is feltûnő érdeklődést mutatott a ragadozók iránt, különösen a csukák és a pergetés keltette fel az érdeklődését. Nagyon kíváncsi voltam a hirtelen váltás okára (bojlizásról pergetésre!), ezért vallatóra fogtam Ferit.

Balatoni furcsaságok December első hetének végén a Tihanyi-kútban horgásztunk. Az előjelek biztatóak voltak: néhány nappal korábban még bent volt a garda, s legalább négy méter vastagon a karikakeszeg, a dévér és a kárász. A Tihanyi-kútban ez nem újdonság, így van már évszázadok óta. Van azonban a kút halainak egy érdekes szokása: úgy tudnak eltûnni varázsütésre egyik napról a másikra, mintha valami elüldözné őket. Ez így teljesen nem igaz, mert a gardák eltûnése után ott marad még egy darabig a keszegféle, néha olyan sûrûségben, hogy a kompkikötőről és a nyílt vízen horgászók egyiket fogják a másik után, külső akadással. Szó nincs róla, hogy bárki is gereblyézne, számos hal úszik bele a zsinórba, az üres bevágás mégis halat jelez; van, amikor kettesével szánkázik kifelé a kárász, hason vagy keresztbe fordulva. Akik célzottan gardára horgásznak, nem hagyják annyiban, amíg az időjárás engedi, utánaerednek a gardáknak.

Mesterfogások Téli dévérezés Hollandiában Walter Tamás egyéni világbajnokunk nem kedveli a téli semmittevést.Magyarországon január végén igen kicsi az esélye annak, hogy nyílt, jégmentes vízfelületet találjon, ahol kedvenc módszerének, a matchbotos horgászatnak hódolhat. Tamás nemcsak hazánkban népszerû, de sok meghívást kap Európa nyugati országaiba, ahol a tél is enyhébb. Hollandiában ekkortájt indulnak azok a speciális horgászversenyek, amelyeknek helyszínén csak ilyenkor lehet halat fogni. Az egyikre elkísértük Tamást…